Hírek
2016. Szeptember 30. 12:01, péntek |
Bulvár
Forrás: Fénypont
Fésűs Nellyéknek szükségük van az intimitásra
Fésűs Nellynek és Vajtó Lajosnak kislányuk, Elza Zorka születése óta nem volt alkalma kettesben pihenni. Mindig, mindenhová magukkal vitték a kicsit, és nem egyszer a nagylányt is.
Elza persze élvezte a szülőkkel töltött programokat, legyen az pihenés vagy csajos szépítkezés.
„A barátnőim mindig mesélték, hogy ők milyen korán otthon tudták hagyni a csemetéiket akár a nagyobbakkal, akár nagyszülőkkel. Akkor én is jót mosolyogtam, hogy igen, ez nekem is fog menni. Nos, eddig csak úgy ment, hogy Lajos maradt otthon a lányokkal. – nevet a gyönyörű színésznő – most viszont egy olyan wellness hétvégére kaptunk meghívást, ahová nem tarthatott velünk Elza. Ugyanis az ország egyetlen „adult only” hotelében tölthettünk el néhány pihentető napot. Imádjuk a gyerekeinket, de néha jól esik, még ha 1 éjszakára is, csak kettesben lenni és egymásra időt fordítani, mert azon túl, hogy elsősorban szülő a „foglalkozásunk”, mi egy pár vagyunk és szükségünk van az intimitásra.” – meséli Nelly.
„Sokáig nem tudtam, hogy már Magyarországon is létezik gyermekmentes, felnőttbarát szálloda, ahol gyerekzsivaj nélkül lehet pihenni. Az egyik barátom tavaly szeptember óta, amikor megnyitott a ráckevei Duna Relax Hotel, hív, hogy próbáljuk ki ezt a szállodát. – veszi át a szót Vajtó Lajos – tudta, hogy a gyerekeimen kívül a hasamat szeretem a legjobban így egy olyan fenomenális vacsorát rittyentett nekem a szálloda séfje, hogy megnyaltam mind a tíz ujjamat.”
Tavaly még nehéz lett volna Elzától elszakadni, most viszont nagyszülői és persze Csenge segítségével tudtak Nellyék elutazni Ráckevére.
„Próbáról érkeztünk Lajosommal, akin láttam rögtön, hogy tetszik neki a szálloda nyugalma. Egy hétvége, medencébe ugráló és zajongó gyerekek nélkül maga a kikapcsolódás. A hotelben, ezért egyedi, a párkapcsolatokat gazdagító szolgáltatások közül válogathattunk. Az érkezéstől a távozásig, a lobbyban, a szobákban, a wellnessnél és az étteremben is apró gesztusokkal segítették az egymásra hangolódást. Így kipihenten, feltöltődve térhettünk vissza a gyerekeinkhez.– meséli Nelly, akinek a kora őszi időjárásban és a rengeteg munkája miatt nagyon kell vigyáznia hangszálaira, így a szálloda só szobája lett a kedvenc helye.
Lajos pedig rögtön beírta a naptárába, hogy ha kedd, akkor ráckevei szauna felöntés. Eltökélt szándéka ugyanis, hogy ha teheti, hetente elhozza párját a szauna szeánszokra, utána pedig romantikus vacsorával zárják a napot, kettesben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).
2024. Szeptember 06. 08:26, péntek | Bulvár
A Nélküledet játssza a legújabb zenélő út Magyarországon
Hatvan és Lőrinci között, a 21-es főúton készült el Magyarország harmadik zenélő útburkolata